A kezeim fagytak, de az agyam úgy működött, mint egy svájci óra. Gyorsan betettem a telefonomat a kötényem zsebébe, majd kiléptem a hallba. Tamás a megszokott, „meleg” mosolyával fogadott, amit már harminc éve imádok.
— Éva, drágám, miért vagy ennyire sápadt? — kérdezte, miközben leveszi a kabátját. — Megint a vérnyomásod? Igazán érdemes lenne elmenni abba a rendelőbe, amiről beszéltem.
A hangjában már nem volt meg az aggódás. Csak a fém hangját hallottam. Már élve eltemetett.
— Igen, Tamás. Valószínűleg igazad van, — erőltettem magamra egy mosolyt. — Megcsinálom neked a búcsú vacsorát az „átvizsgálás” előtt.
Amíg ő zuhanyozott, két telefonhívást intéztem. Az első a bátyámnak, aki ügyvéd. A második egy magánbiztonsági szolgálatnak. Kiderült, hogy Tamás fedezet nélküli hitelt vett fel a nevem alatt, hamisítva a aláírásomat, és minden pénzt átutalt egy „Klára Weiss” nevű nőnek Luxemburgba.
Amikor leültünk az asztalhoz, elé tettem a kedvenc borát, és a régi telefonomat egyenesen a tányérjára raktam.
Tamás félrenyelt. Az arca egy pillanat alatt szürke maszkra változott.
— Éva… ez… ez nem az én telefonom. Az utcán találtam, akartam leadni a rendőrségen…
— Elég, Tamás, — nyugodtan kibontottam a bátyám által hozott iratokat, amik öt perce érkeztek. — A 22:00-ra tervezett indulás elmarad. Ahogy a Szingapúrba szóló jegyek is. És Klára Weiss már a határon van, mert feljelentést tettem a személyes számláimról eltulajdonított jelentős összeg miatt, amelyhez, mint kiderült, megvolt a kulcsod.
Kopogtak az ajtón. A rendőrség és a mentők voltak ott — de nem azok, akiket ő várt.
— Azt akartad, hogy elvigyenek egy intézetbe, Tamás? — felálltam. — De az orvosi vizsgálat szerint nálad veszélyes zavarok jelei mutatkoznak, és hajlamos vagy a csalásra. A jegyeid most egy letartóztatási parancsot jelentenek.
Amikor kivezeték, sírt és bocsánatot kért. De én semmit sem éreztem. Visszatértem az autóhoz, elővettem a rúzst, amit elejtettem, és kihúztam a számat. A „nyugdíjas korom” mostantól sokkal érdekesebb lett. Most egyedül voltam, de szabad, és ami a legfontosabb, még mindig én voltam a házam gazdája.