Küzdelem az életért
A hirtelen jött áradás dübörgött az ablakon, a falu csöndje mélyre süllyedt, csak a gyertyák pislákoltak az árnyékos falakon. Aleksei keze izzadt, a szíve hevesen vert, ahogy a fájdalommal teli asszonyra nézett. A falusiak szeme még mindig rajta volt, a bizalmatlanság súlya pedig egyre nehezebbé tette a levegőt.
— Minden rendben lesz, Svetka! — mondta, próbálva megnyugtatni az asszonyt, miközben a szívverését próbálta visszafojtani, hogy ne rezzenjen meg a hangja. — Beszéljünk a fájásokról! Amikor nyomni kell, akkor mondom!
Egor a sarokban állt, az arca fehéren ragyogott a gyertya fényében, szemei tágra nyíltak a rettegéstől. — Ne hagyd, hogy a víz elvigye a feleségem! — próbálta eltüntetni a tehetetlenség érzését szorosan a falhoz lapulva. Aleksei a tekintetével zárta le Egor képzeletbeli megoldását, nem volt kijárat. Csak ő és Svetka voltak, és a második iker, aki úgy tűnt, hogy nem akarja megadni magát.
Aleksei gyorsan, de gondosan, minden mozdulatát lelassítva a legjobb tudása szerint cselekedett. A szívébe nyomult a felelősség érzése, mint egy szabadulásra váró vadállat. Az első baba sikerült, és azt az örömöt, ami a kis kiáltással jött, most meg kellett duplázni, hogy ez az egyetemes mozdulás egy új életet adjon.
— Feszítsd meg a lábad, Svetka! — vezette a közel agonizáló asszonyt, aki már alig tudta eldönteni, hogy az ég amit lát, vagy a falusi kunyhó sötétsége. Az áradás tükrében a falak mintha remegtek volna, és a lelkét mardosta a kétség.
A lekötözött lehetőségek között, egy kilátástalan világgal, neki lennie kellett a támasznak. A kelleténél több bizonytalansággal tett kérdése a falu öregasszonyainak bölcsességét felidézte, akiival váltig azt mesélték, hogy a friss levegő és a régi szokások milyen szépen hangzanak – de most nem volt idejük nosztalgiázni.
— Csak légy erős! — mondta, de nem észlelte, hogy a szavaival saját lelkének is bátorítást ad.
Svetka ismét nyomott, a hangja egyre erősebbé vált. Aleksei érezte, hogy a falak egyre inkább beleolvadnak a vízbe, mintha a tenger titokzatos szíve ily régóta őrizte volna ezt az életet. Hirtelen megindultak az események. A második iker, a kis bonyodalom, mint egy kósza álm álmélkodása, végre megmozdult. Aleksei gyorsan kifújta a levegőt.
— Most, Svetka! Nyomatékosan! — kiáltotta, kezével a ház halálszorbán terjesztette a feszültséget. A legdrágább érzés, az élet a semmiből, sárgán-fakón égtek a falusi gyertyák.
A kezdeti kétség a fényre vágyik, a kiáltás pedig bársonyos takaróként borult a szívére, a fájdalom elfojtott kiáltása. Egor összepréselt állkapccsal figyelte a felesége küzdelmét. Aleksei sorsa most egyenesen alakult kis testeikbe, és ahogy a cselekvés folyamata kerekedett, Az élet most ebből a helyzetből született.
Végül, Svetka egy hangos és gyönyörű kiáltással hozta világra a második babát is. Aleksei fáradtan, de boldogan nézett a kisformákra, akiket az élet újraélesztett, és a házban forrósodó meleg azt sugallta, hogy végre minden rendben van.
Egor, aki eddig csendben figyelt, most megérintette felesége karját, nem tudta elfojtani a könnyeit. — Köszönjük, doktor! — suttogta, míg a falusiak disharmóniája hirtelen egy új dallammá alakult át.
Aleksei leült a padlóra, széles mosollyal az arcán, a gyertyaláng még mindig táncolt a kis ház falai között. Mindenki elnémult, mintha a falu a doktor mellett állt volna.
A világ, amely egy szempillantásra meg akarta elvitatni a jogot az életre, most újra visszaadta a falusiak szívének dobogását. Aleksei hirtelen megértette, amit a falusiak éreztek, érezhettük a nőktől, akik nap mint nap összefogtak a hagyományaikban, és a bátorságban, amit ez a fiatal orvos hozott, végre elkezdtek hinni.
— Talán a jövő nem is olyan rémisztő — felelte Aleksei, amikor a hajnal első sugarai betörtek a falusi ház ablakán, mint a remény új hajnal csillagai.