Az idős asszony az erdőben egy csapdát talált, benne egy fogságba esett medvebocsot: megmentette a ragadozót, és el sem tudta képzelni, mi fog történni vele néhány percen belül.
Az idős asszony a fák szélén élt. A háza régi volt, a nyugdíja kicsi, és a pénze alig volt elég még gyógyszerekre is. Ezért minden ősszel és tavasszal az erdőbe kellett mennie gombát és bogyókat gyűjteni. Tudta, hogy ez veszélyes, de nem volt más választása.
Azon a napon, mint mindig, felvette a megviselt fejkendőjét, fogta a régi vászonzsákját, és elindult a megszokott ösvényen. Az erdő csendes volt, nedves az éjszakai ködtől. A lába alatt az előző év levelei susogtak, valahol a távolban egy fakopáncs kalapált. Minden ismerősnek és nyugodtnak tűnt.
Hirtelen furcsa zajt hallott. Először azt hitte, hogy egy gyermek sírását hallja. A hang ziháló és keserves volt, mintha valaki halkan nyöszörögne. Az idős asszony megdermedt. A szíve kényelmetlenül összeszorult. Lassanként a zaj irányába indult, igyekezve nem csapni zajt.
Néhány lépés után meglátta.
Egy kis medvebocs ült a bokrok között, próbálva kiszabadulni. Az egyik mancsát egy fémcsapda szorította, a fém a szőrébe és a bőrébe fúródott, a vére már beszáradt a barna bundáján. Próbált morogni, de csak egy szánalmas nyöszörgés készült el belőle.
Az idős asszonyt megértette, hogy ez egy orvvadász csapdája volt. Azt is tudta, hogy valahol közel lehet az anyamedve. De nem mehetett el.
Csendben beszélt a bocsnak, mintha egy rémült kiskutyával lenne dolga. Óvatosan közelítettek, levette a válláról a kendőt, és a bocs orrára tette, hogy ne harapjon rá a félelemtől. Kezei remegtek, az ujjak alig engedelmeskedtek, de végül rálelt a csapda mechanizmusára.
A fém meg volt feszítve. Az egész testsúlyát bele kellett helyeznie. A csapda nyikorgott és kinyílt. A bocs hirtelen kihúzta a mancsát, és nehezen lélegzve hátrált.
Az idős asszony térdre rogyott és mélyet lélegzett.
Ebben a pillanatban egy ág roppant mögötte.
Lassan megfordult.
Csak néhány méterre egy hatalmas, sötét anyamedve állt. Nagy volt, mozdulatlan. Közvetlenül az idős asszony szemébe nézett. A ragadozó szemében nem volt zűrzavar, csak feszültség és készültség.
Az idős asszony nem futott el. Tudta, hogy nem lenne esélye. Csak lassan leegyedett a tekintete, és halkan suttogta: „Nem akartam semmi rosszat.” A bocs oda ment az anyjához és hozzásimult. Aztán hirtelen az idős asszony felé fordult, mintha valamit akarna mondani.
Az anyamedve egy lépést tett előre. Az idős asszony szíve megakadt.
De a ragadozó nem támadott. Hosszan nézte az asszonyt, halkan fújt egyet, majd megfordult és elvezette a bocsát a sűrűbe.
Még sokáig ült az idős asszony a hideg földön, képtelen volt felállni. Csak amikor az erdő újra szokásos csendes és nyugodt lett, értette meg, hogy még él.
És abban a pillanatban érezte, hogy ebben az erdőben kegyelmet kaptak tőle.