— Hová tűnt a varrógépem? — kérdeztem, a tökéletesen üres konyhapultra nézve, ahol még reggel ott állt a svájci „Bernina” gépem, amit a nagymamám örökségéből vettem.
Herman, a törvényes férjem, még csak fel sem nézett a telefonjából. A rádióban ő volt a lélek, a „családi boldogság” szakértője, bársonyos baritonnal osztogatta a tanácsokat.
Otthon ugyanez a hang inkább az én „hibáimat” sorolta.
— Odaadtam Ludkának — vetette oda könnyedén. — Kezdőtőke kellett a blogjához. Eladta.
Letettem a táskámat. Bennem semmi sem tört össze. Csak egy halk kattanás — mintha egy szelep záródott volna el végleg.
— Odaadtad az én cuccomat, az én pénzemen vett gépet, hogy a húgod eladja?
— Ne légy már önző, Olya! — háborodott fel. — A családnak nagyobb szüksége van rá! Te úgyis egész nap a klinikán vagy. Ludkának meg lendület kell!
Ránéztem.
— És a te új Toyotádat miért nem adtad el neki lendületnek?
Elhallgatott.
Másnap megérkezett a „nehéztüzérség”: az anyja.
Alla Markovna, egy monumentális nő, aki úgy lépett be, mintha minden az övé lenne.
— Olyácska, Geruska mondta, hogy megsértődtél valami gép miatt — mondta, miközben az én hűtőmet vizsgálta. — Ugyan már.
A varrás a cselédek dolga. Egy igazi nő vagyonokat kezel!
Mosolyogtam.
— Vagyonokat? Mint 2008-ban, amikor eltűnt egy rakomány konzerv, és megjelent a papíron egy adag nem létező egér?
Majdnem megfulladt a sajttól.
Attól a naptól kezdve nem voltam kényelmes.
Húsz évig dolgoztam nővérként, és mellette ingyen kiszolgáltam ezt a családot.
Főztem, fizettem, ápoltam.
Egyszer pénteken Herman hazajött — vacsorát várt.
A konyha üres volt.
— Hol az étel?!
— A családnak nagyobb szüksége van rá — mondtam nyugodtan. — Kipróbálhatjátok az időszakos böjtöt.
Hétvégén Ludka jött.
— Kell egy papír, hogy allergiás vagyok a szintetikus anyagokra — kezdte.
Ránéztem.
— Okirathamisítás. Két év börtön.
Elment.
Egy héttel később Herman megint beszélni kezdett a „szeretet hajójáról”.
Én csomagoltam.
— Hová mész?!
— Ahol nem kell vasalnom neked — feleltem.
És elmentem.
Hazaköltöztem.
Egy hónap múlva találkoztam Sashával. Régen miatta hagytam el.
— Holnap veszünk neked egy új varrógépet — mondta.
Most egy világos műhelyben ülök, egy új overlock mellett, teát iszom.
És először érzem:
élek.
A múlt pedig már csak halk zaj a háttérben.