— El kell adnod a lakásodat! Komoly problémák vannak anyámmal, — követelte a férj.
— Igen, drágám, van lakásom. De nem fogom eladni! — jelentette ki határozottan Zoya a férjének.
— Nehéz helyzetben vagyunk, kérlek, érts meg minket! Egyedül nem tudunk megbirkózni vele. Anyám teljesen ideges — a bankból folyamatosan telefonálnak, valaki fenyegető üzeneteket hagy a telefonban. Valószínűleg azok, akiknek a bátyám tartozott pénzzel. Már mindenki fél felvenni a telefont.
Apámmal pedig még rosszabb a helyzet — állandóan orvost kell hívni hozzá. Segítened kell nekünk. Nincs más, akire számíthatnánk.
— Magyarázd el nekem, a butuska embernek, hogy én pontosan mit is tartozom nektek? — kérdezte Zoya hűvösen.
— Nem emlékszem, hogy valaha kölcsönt vettem volna fel tőled vagy a szüleidtől. Vagy talán egyszer megígértem, hogy ingyen átadom a tulajdonomat? Csak úgy, a te felelőtlen rokonaid problémáira? Ilyen sem történt.
Akkor mégis miből vonod le ezeket a következtetéseket? Jegyezd meg: én senkinek sem tartozom semmivel! Csak a szüleimnek és a lányunknak. És nekik is csak akkor, ha megkérnek rá.
Zoyának nemrég töltötte be a negyvenötöt, de az életében soha senkire nem támaszkodott. Mindig ugyanahhoz az egyszerű elvhez tartotta magát: csak magadra számíthatsz.
A szülők, bármilyen gazdagok is, megbetegedhetnek és eltávozhatnak. Ha szerencséd van, és jól kereső férjet kapsz, ő is bármikor elhagyhat, egy fiatalabb és bátrabb nőért.
A gyerekek pedig, amíg kicsik, rengeteg pénzt igényelnek, amikor felnőnek, pedig már a saját problémáikkal foglalkoznak — a szülőkre alig jut idejük.
Éppen ezért Zoya már fiatal lányként, amikor elkezdett dolgozni, tudta: csak arra számíthat, amit saját maga megkeres.
És ez mindig így is volt.
Roman akkor ismerkedett meg vele, amikor Zoya már egy nagy gyár főkönyvelő-helyettese volt. Akkoriban jól keresett.
A gyár fejlődött, és az igazgató nem sajnálta a pénzt a összetartó csapatától. Zoya közvetlen felettese, Regina Ivanovna, a főkönyvelő, akkor azt tanácsolta neki, hogy ne szórja el a pénzét, hanem fektessen ingatlanba.
— Zojácska, fektesd be ingatlanba. A lakásod csak drágulni fog. Ha olyan férfit találsz, akinek van saját lakása — nagyszerű. Ezt kiadhatod.
És egyébként is — olyan férfit keress, akinek nincs kifogása a házasság előtti vagyonod ellen. Jegyezd meg: minden, amit megkerestél, maradjon a tiéd!
Zoya ezt maga is tudta. De jólesett egy tapasztalt, életben jártas embertől hallani ugyanazokat a gondolatokat — mintha megerősítést kapott volna arról, hogy jól gondolkodik.
Akkoriban Roman egy tervezőirodában dolgozott, nem keresett rosszul, de kevesebbet, mint Zoya. Amikor megtudta, hogy a nőnek már van saját lakása, örült — úgy gondolta, hogy a családnak nem kell majd külön otthont vásárolnia.