Oto naturalnie brzmiąca wersja w języku węgierskim:
Botrányos felfedezés egy irodaház szívében!
Sławek Kowalski lélegzete elakadt, miközben a kezében tartott papírlap úgy remegett, mint egy falevél a szélben. A rajta álló mondat – „Ne bízz senkiben a cégednél.” – úgy hatott, mint egy halálos ítélet. Hogyan bízhatna meg a munkatársaiban, amikor bárki elárulhatja? Gondolatai őrült sebességgel cikáztak, miközben az érzelmek egyszerre zúdultak rá, szinte összeroppantva.
Mateusz és Leon reménykedve néztek rá, de tekintetükben ott bujkált a félelem és a trauma. A két kisfiú még alig értette a világot, most mégis egy olyan játszma közepén találta magát, amelyben felnőttek élete forgott kockán.
– Fiúk, hol van az édesanyátok? – kérdezte újra Sławek, igyekezve nyugodtnak hangzani, bár a hangja megremegett. Közben lázasan próbálta összerakni a képet. Ki akarhatott ártani ennek a családnak, amelyet alig ismert?
Leon, a kisebbik fiú lassan megrázta a fejét. Apró kezei görcsösen szorították a nyakában lógó medált, mintha az lenne az utolsó kapaszkodója.
– Ugye… anya már nem jön vissza? – kérdezte halkan.
A hangjában egyszerre csengett remény és kétségbeesés.
Sławek szívébe fájdalom hasított.
Eszébe jutott Kasia. A közösen eltöltött pillanatok, a nevetések és azok az álmok, amelyeket együtt szőttek a jövőről. Minden nyáron eljött hozzá a gyerekekkel, és soha nem gondolta volna, hogy egyszer nyomtalanul eltűnik az életéből.
Nagyot nyelt, mielőtt megszólalt.
– Figyeljetek rám! El kell intéznem valamit, de megígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy biztonságban legyetek. Azt szeretném, ha addig itt maradnátok velem.
Magabiztosnak próbált tűnni, de belül őt is felemésztette a bizonytalanság. Felállt, és körbenézett az irodában, vajon Ania visszatért-e már a testvérével vagy valakivel, aki segíthet.
Néhány pillanattal később Ania berohant az irodába. Arca sápadt volt, mint a fal.
– Kowalski úr, valaki várja önt odalent. Azt mondta, rendkívül fontos ügyben érkezett – hadarta kapkodva.
Sławek egy pillanatra elbizonytalanodott.
Vajon szabad-e most kimennie?
A fiúk némán figyelték, szemükben ott volt a kérés, hogy ne hagyja őket egyedül.
– Én lemegyek. Ti maradjatok itt, rendben? – mondta, miközben észrevette, hogy enyhén remeg a keze.
Mindketten bólintottak, de tekintetük elárulta, mennyire félnek.
Sławek lesietett a földszintre.
A szíve hevesen dobogott.
Az előcsarnokban egy ismerős alak várta.
Michał volt az, régi barátja és ügyvédje, aki a legnehezebb helyzetekben mindig mellette állt. Fekete kabátot viselt, arcán egyszerre tükröződött harag és aggodalom.
– Sławek, beszélnünk kell Kasiáról – mondta komoran. – A helyzet sokkal súlyosabb, mint gondolnád.
Hangja alig hallható volt, mintha attól tartana, hogy valaki más is meghallja.
A múlt árnyai
– Tudom, mi történik – felelte Sławek halkan, de nem akarta elárulni a fiúknak, milyen súlyos valójában a helyzet. – A gyerekek bent vannak az irodában. Tudod, hogy mindenáron meg kell védenem őket.
– Akkor védd meg őket! – vágott közbe Michał sietve. – Valaki közeledik. Most senkiben sem bízhatsz, még bennem sem! Sławek, bármi történjen is, ne engedd, hogy mindez a te nevedhez kötődjön!
Sławek lehajtotta a fejét. Úgy érezte, a vállára nehezedő felelősség szinte összeroppantja. Az emeleten a gyerekek rémülten és tanácstalanul várakoztak, miközben ő olyan ellenséggel készült szembenézni, akit talán még soha nem is látott.
Amikor visszatért az irodába, Mateusz és Leon már ott vártak rá. Az idősebb fiú barna szemében egyszerre tükröződött félelem és elszántság, mintha minden erejével próbálná elviselni a rájuk nehezedő drámát.
– Mi történik? Miért nem mehetünk el innen? – kérdezte Leon. Hangja úgy csengett, mint az összetörő üveg.
– Csak… óvatosnak kell lennünk – válaszolta Sławek.
Már a kimondott szavak pillanatában érezte, hogy üresen csengenek. Hiszen megígérte, hogy vigyáz rájuk. Az volt a feladata, hogy biztonságot adjon nekik, nem pedig az, hogy fogolynak érezzék magukat.
Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja.
A csengő hangja úgy hasított a csendbe, hogy a szíve egy ütemre megállt.
A kijelzőn a kórház száma jelent meg.
Kasia.
Jeges borzongás futott végig rajta. Keze remegni kezdett, miközben habozott, felvegye-e a telefont. Milyen hírt hozhat ez a hívás? Vajon mindennek a végét jelenti… vagy csupán egy új, még félelmetesebb fejezet kezdetét?
Mély levegőt vett.
Nem menekülhetett tovább.
– Halló? – szólalt meg, igyekezve nyugodtnak tűnni, noha belül teljes káosz uralkodott.
– Kowalski úr… fontos információink vannak az ön számára – hallatszott a vonal túlsó végéről. – Kérem, maradjon a vonalban.
Ez az egyetlen mondat is elég volt ahhoz, hogy kiszorítsa a levegőt a tüdejéből.
Sławek rémülten Mateuszra nézett. A telefonból érkező sípoló hang váratlanul felidézte benne a múlt emlékeit: egy régi szerelmet, a családját és azt a pusztítást, amely talán már feltartóztathatatlanul közeledett.
Hogyan végződhet mindez?
Úgy érezte, minden egyes másodperccel egyre szorosabbra zárul körülötte a láthatatlan hurok. Mellkasát fojtogató szorítás nehezítette a lélegzetét, miközben egyetlen gondolat visszhangzott újra és újra a fejében, akár egy eldördülő lövés:
Cselekedned kell. Most azonnal. Mielőtt túl késő lenne.