Svetát üzleti útra küldték, és elfelejtette az útlevelét. Amikor hazaért, egy idegen nő aludt az ágyában.
Hat óra reggel. Az ébresztő nem szólalt meg. Svetа hirtelen felnyitotta a szemét, ösztönösen a telefonjáért nyúlt az éjjeli szekrényen, és a kijelzőre meredt. 6:03. A járata 9:20-kor indult, és hétkor már el kellett indulnia otthonról.
— Makszim! — szólította rekedten, kiugorva az ágyból. — Makszim, miért nem ébresztettél fel?
A nappaliból a férje megszokott, nyugodt hangja hallatszott:
— Felébresztettelek. Azt mondtad, „még öt perc”, és átfordultál. Aztán még egyszer. Nem erőltettem, tegnap későn jöttél haza a munkából.
Ő már nem is figyelt rá, rohant a fürdőszobába. A meleg víz egy perc után elfogyott — Makszim valószínűleg már zuhanyzott.
A fogkrém is kifogyott, az utolsó cseppeket kellett kinyomni. A félhomályos előszobában, futtában festette ki a szempilláit, miközben próbálta becipzárazni a laptop-táskáját.
A fejében pörgött a lista: dokumentumok, szerződéses mappa, laptop, töltő, váltás fehérnemű, útlevél. Az útlevél a kék műanyag mappában volt, jól látható helyen, az előszobai tükör mellett. Tegnap este biztosan odatette.
— Kész vagyok! — kiáltotta, miközben magára kapta a kabátját. Makszim a konyhából jött ki egy csésze kávéval a kezében. Fáradtnak tűnt, sötét karikák ültek a szeme alatt.
— El fogsz érni mindent. A taxi lent vár, én hívtam. Egyél legalább valamit.
— Nincs időm! — már nyitotta is az ajtót.
— Svet, az útleveled megvan? — kérdezte utána.
— Persze! — vetette vissza, miközben rohant le a lépcsőn.
A taxis, egy ötvenes, mogorva arcú férfi, némán biccentett a hátsó ülés felé. Az autó elindult. Svetа megpróbálta rendezni a gondolatait, fejben gyakorolta a beszédét a szentpétervári partnereknek.
Meg kellett győznie őket az exkluzív szerződés aláírásáról — ez lehetett volna a nagy szakmai áttörése.
Behunyta a szemét, próbálta csillapítani a remegést a kezében — nem a hidegtől, hanem az állandó időhiánytól és az örök kialvatlanságtól.