Powrót do goryczy (A keserűség visszatérése)
Wojtek érezte, hogy felfordul a gyomra. A szíve felgyorsult, a tenyerei pedig izzadni kezdtek. A doktort nézte, aki most áthatolhatatlan tekintettel figyelte őt. Ania mellette állt, arca összeszedett volt, de a szemében valami hideg és kiszámított bujkált. Annyira, hogy Wojtek szinte érezte a levegőben a sors önbeteljesítő vegyületeit.
— Mire gondol? — kérdezte, próbálva nyugalmat erőltetni magára, de a hangja elárulta a pánikot.
Az orvos ismét Aniára pillantott, aki kihívó tekintettel viszonozta a nézést. Mintha a gondolataiba hatolt volna, mintha előre olvasná őt.
— Uraim, megkapták már a vizsgálati eredményeket? — kérdezte az orvos, hangjában enyhe türelmetlenséggel.
— Milyen vizsgálatokat? — Wojtek egy pillanatra kizökkent, és alig tudta összeszedni a szavait.
Ania felemelte a fejét, határozott pillantása pedig még magabiztosabbá tette az orvost.
— Nos, a részletes jelentést el kellett volna küldenem önöknek. Valakinek tájékoztatnia kellett volna önöket arról, hogy a legutóbbi vizsgálatok bizonyos rendellenességeket mutattak ki. Többek között a spermiumok érettségével kapcsolatban.
Wojtek úgy érezte, mintha csapdába esett volna. Az orvos szavai üres frázisoknak tűntek, amelyeket nem akart befogadni. Próbált ellenállni a gondolatoknak, amelyek lavinaként temették be.
— Nem értem, ennek mi köze van a gyerekeimhez — szorította össze végül a fogait.
Ania csendben állt mellette, de a nő, akire Wojtek utalt, nem várhatott tovább a kérdéseivel. Ha tehette volna, elrejtőzött volna mögötte, mint egy pajzs mögé. De ő már benne volt a játékban – ebben a pillanatban.
— Ideje komolyan beszélni, Wojtek — mondta halkan, hangja nyugodt volt, mégis nyugtalanító súlyt hordozott.
Wojtek ösztönösen hátrált. Érezte, ahogy a lábai meggyengülnek, és a szégyen hulláma elönti az arcát. Nem, ezt nem tehette. Nem most.
— Aniu, nem értem — suttogta, hangja egy megtört lélek reszketése volt.
A nő tekintete csak tovább fokozta a feszültséget.
— Szembe kell nézned az igazsággal.
Wojtek érezte, hogy elveszett. Elbújhatott volna bárhol, de nem a saját hazugságai elől.
Leleplezés
Aznap éjjel Wojtek visszatért a fényűző lakásba, amelyet olyan régóta figyelmen kívül hagyott, Magda társaságában. A nappaliban sötétség uralkodott, és Ania italainak illata még mindig a levegőben lebegett. Ránézett a feleségére, aki éppen felállt a kanapéról.
— Vártalak — suttogta.
Wojtek lehunyta a szemét, hallgatva a ház csendjének neszeit. Az elmúlt években megtanulta, hogy Ania nem naiv ember. És most nem adott neki semmilyen kifogást.
— Beszélnünk kell — kezdte, hangja gránitszilárdságú volt.
Wojtek kerülte a tekintetét.
— Először is, hagyd abba a körbenézést. — A nő lélegzete felgyorsult, léptei pedig határozottak voltak.
Anya… — kezdte, de a nő félbeszakította.
— Ennek így mind van értelme, igaz? Mondd meg, miért kellett ezt az egész színjátékot megszervezned? Hogy elrejtsd a saját alkalmatlanságodat? Hogy elrejtsd az igazságot az emberek elől?
Wojtek a padlóra szegezte a tekintetét. Két igazság csapott össze benne, és már nem maradt semmilyen mozdulata.
— Nem érted! Nem így van! — kiáltotta, miközben visszatartott mindent, ami belülről emésztette.
Ania közelebb lépett. Ujjai finoman megérintették a férfi vállát, és a tekintetükben ott volt minden kimondatlan érzelem, tele elszántsággal.
— Ha minden, amit felépítettünk, egy nagy hazugság, én nem akarok benne részt venni. Engem nem érdekel a karriered!
Wojtek ránézett, és a szemében szégyen felhője materializálódott. Tudta, hogy Ania már máshol van. Kegyetlenül hideg, acélkemény.
Elveszés
Wojtek elakadt, miközben Magdára költött apró pénzekre gondolt, a csillogó ékszerekre, amelyek felfelé tolták a társadalmi ranglétrán.
Arra gondolt, hogyan biztosította Anit, hogy büszkének kellene lennie rá, miközben valójában ő maga semmit sem ért.
— Wojtek… — a nő hangja egyre halkult, ahogy a valóság egyre keserűbbé vált.
Átfutott az agyán Magda képe, akire képtelen volt nem gondolni. Az ő gyermekei az övéi voltak, annyiszor ünnepelt olyan pillanatokat, amelyek hamisak voltak.
— Befejezted ezt, vagy csak most kezded, Wojtek? — hangja elvékonyodott. — Mert csak egy életed van, és én nem fogok benne háttérként szerepelni a hazugságaidhoz.
Ahogy a gondolatok egyre élesebbé váltak, Wojtek megdermedt. A végső ütközés, ahonnan nincs visszaút. Érezte, hogy ez történik, de nem tudta megállítani. Ania minden szava további végzetes következmények felé tolta.
Annyira szeretett volna elmenekülni. Távolból érezte a valóság csapásait és a fojtogató hideget.
Ania hátralépett. A felesége volt, a társa, a kitartó szövetségese — de ez a pillanat mindent leleplezett, mint még soha.
— Visszamész Magdához, igaz? — kérdezte, és szavai úgy találták el, mint egy forró nyílvessző.
Az idő megszűnt lineárisnak lenni. A percek ideges szívveréssé váltak, és növekvő félelemmé. Úgy érezte, mintha az élete kártyavárként omlana össze, és minden pillanattal egyre mélyebbre süllyedne a sötétségbe.
— Hogy teheted ezt velem? — suttogta, de a büszkesége kezdett szétmorzsolódni.
Ania egy pillanatra megállt ebben az abszurd, hisztérikus kavargásban. Azon az éjszakán a szavak fegyverré váltak a kórház közelében.
— Ideje felébredned, Wojtek! — a hangja most jéghideg volt. — Ideje, hogy férfi legyél, ne pedig egy kisfiú, aki jelmezbe bújt.
Érezte, ahogy a vér megfagy az ereiben. Ez volt az egyik végső mondat, amely nem hagyott kétséget: a játék véget ért.
Wojtek érezte, hogy ez a történet vége. A színdarab lezárása, amelynek ő volt a rendezője. És ebben a kilátástalanságban felismerte, hogy nem lesz könnyű szárnyakat bontania.
Ania kisétált, és becsukta maga mögött az ajtót. A férfi elméjének egy részében még visszhangoztak Shimon szavai: a gyerekek soha nem lehetnek a bukásod oka.
És Varsó egy másik pontján megszólalt a telefon. Magda várt. Wojtek tudta, hogy ez egy új vég kezdete.