— Tehát a húgod már meg is tervezte az én szabadságomat az ő lakásfelújítására? — csodálkozott Kira.
Kira úgy számolta a napokat a szabadságáig, mint egy gyerek az újévig. Külön igazította a beosztását, halasztott találkozókat, megkérte a kollégáit, hogy cseréljenek műszakot — mindezt azért, hogy május végén legyen egy szabad hete.
Nem utazásra, nem nyaralásra. Csak egy hétre, ami csak az övé.
Azt álmodta, hogy kialussza magát. Igazán, mélyen, ébresztőóra nélkül, rohanás nélkül, és azzal a nyomasztó gondolattal sem, hogy egy óra múlva már munkában kell lennie.
Szerette volna végre rendbe tenni a szekrényt, amely már fél éve emlékeztette arra, hogy semmit sem talál benne.
Azt tervezte, hogy kiül a balkonra egy könyvvel, lassan issza a kávét, nem kapkodva, hanem élvezve minden kortyot. Talán elmegy a szalonba, megcsináltatja a körmét, amiről hónapok óta megfeledkezett.
Semmi nagy dolog. Csak pihenés. Igazi, otthoni, nyugodt pihenés.
Artyom mintha értette volna. Amikor Kira márciusban elmondta, hogy május végén szabadságot vesz ki, bólintott:
— Remek, végre kipihened magad. Mostanában nagyon fáradt vagy. A munka teljesen kimerít.
Kira örült a megértésének. Artyom nem kezdte el javasolni, hogy menjenek a szüleihez a nyaralóba — pedig általában mindig ezt tette.
Nem szervezett aktív programokat, kirándulásokat, utazásokat. Egyszerűen elfogadta, hogy neki pihenésre van szüksége otthon.
Kira akkor még azt gondolta, milyen szerencsés a férjével. Megérti, hogy néha az embernek csak csendre és nyugalomra van szüksége.
De egy héttel a szabadság előtt valami megváltozott.
Kira rögtön észrevette. Artyom furcsán kerülte a beszélgetéseket a terveiről. Korábban mindig kérdezősködött, mit fog csinálni, kell-e segítség a takarításhoz vagy a pakoláshoz.
Néha még azt is felajánlotta, hogy kivesz pár szabadnapot, hogy együtt töltsék az időt.
Most viszont, amint szóba hozta a szabadságot, azonnal témát váltott.
— Art, azt gondoltam, hétfőn elkezdem a balkonnal. Annyi minden felgyűlt ott, rendet kellene tenni. Régi dobozok, téli cuccok. Este segítesz kivinni a felesleget a kukába?
— Hmm, majd meglátjuk — válaszolta, miközben le sem vette a szemét a telefonjáról.